Nem tudom, mi volt előbb – a tyúk és a tojás mintájára: vagy eleve kitartó voltam, vagy a hosszútáv futás tett azzá.

Szerintem eleve az voltam. Ha valamit a fejembe vettem, akkor megcsináltam. No, nem feltétlenül tűzön-vízen át, de azért elértem a céljaimat.

De a kitartást sajnos olyan helyzetekben is tudom alkalmazni, amikor semmi értelme. Csak ülök a langyos kakiban, és úgy gondolom, hogy jó ez így, vagy tudok belőle jobbat kihozni.

Aztán vagy felfogom, hogy miben ülök, és feleslegesen teszek bele energiát, és egyik pillanatról a másikra kiszállok a dologból, vagy az élet hoz elém kiugrási lehetőséget, amelyet vagy észreveszek vagy nem. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy nagyobb, súlyosabb kényszerítő erővel nem kellett az életnek, sorsnak élnie velem szemben.

Szóval, kitartok, amíg van értelme. Már csak azt kell megtanulnom, előbb lépjek, minthogy a kényszerítés érkezzen bármilyen formában. Ehhez pedig bátorságra, erőre van szükségem.

Ja.