Tegnap hazaérve már várt a szobám közepén egy hosszú és két kisebb doboz, amiben az új polcos, ajtós szekrényem volt még darabokban.

A kisebbik pedig a saját szobájában feküdt újfent. Beteg lett. (Ma hajnalt már maszkban jött ki és járkált körülöttem, nehogy megfertőzzön engem bármivel is. Mintha engem ez érdekelne. Most már.)

Szóval, egy kis olvasás után nekifogtam a dobozok szétbontásához és azonnali aprításához. Majd jöhetett a szekrény összeállítása. Könnyen ment. Egyedül a felállításához kértem a gyerek segítségét, bár nem volt nehéz. Már fél nyolc volt, mikor az alsó polcos részt takaró ajtókat szereltem fel. Nagyon nem akartam foglalkozni vele, mert szerettem volna már ágyba vackolódni, de azért nézegettem, hogy a tervezett helyén hogyan mutat, jó lesz-e ott. Idegennek érzem, zavarja a szememet. Egyelőre egyetlen másik helyet tudok neki a szobámban, ahová át tudom tolni. Úgyhogy délután, mielőtt elkezdeném telepakolni könyvekkel és egyéb holmikkal, átteszem.

És valóban nem illik egyik bútoromhoz sem.

Tegnap megjegyezte jóindulatúan az egyik férfikollégám, hogy “szépül a lakásom”. Mondtam neki kicsi gondolkodás után, hogy az én lakásom nem lesz szép. Legfeljebb lakható. Ahhoz, hogy szép legyen, pénz és jó ízlés kellene. Egyik sincs. És őszintén szólva nem is érdekel. Csak az, hogy végre rend legyen, s ha körbenézek majd a lakásban, azt érezzem, szívesen vagyok ott.

Más. Visszatérve a tegnap reggeli edzésemre. Tudtam, hogy egy hónap kihagyás után egy lazább erősítő torna is meg fog hatni. Nem is nyiffantottam ki magamat, és a guggolások és egyéb gyakorlatok alatt sem éreztem azt, hogy nehezen menne. De lett izomlázam. Itt is, ott is, amott is. Szerencsére attól még ma tudtam reggel futni.

És szerencsésnek érzem magamat olyan tekintetben is, hogy a mozgás adta örömöt nemcsak a futásban találom meg, hanem több sportágban is. Szeretem az otthoni funkcionális edzéseimet, amit az egyszerűség kedvéért erősítésnek hívok rendszerint, mert elsősorban ezt célzom meg akár egy izomlánc egy gyakorlaton belüli megmozgatásával. Szeretek biciklizni, úszni, görkorizni, a labdajátékok többségét (kivéve a röplabda). A küzdősportok nem mozgatják meg a fantáziámat, mert távol áll tőlem egy másik ember elleni küzdelem, még akkor is, ha önvédelem a cél. Ha püfölnék valakit, akkor az haragból, dühből vagy elkeseredésből tenném.

A tánc a csúcsok csúcsa. Ott a zene és a mozgás egyesül. A zene által bennem megjelenő érzéseket szeretném mozgáson keresztül kifejezni.

Szóval, ezért sem tudom magamat futónak elkönyvelni.