November közepe táján már írtam egy rövidke évértékelőt. Most egy kicsit bővebben illetném ezt az évet.

Az év első két hónapjában még azt gondoltam, csupán a munkahelyemmel kell dűlőre jutnom ez éven a lakáseladás és -vétel mellett. Tudtam, nem lesz egyszerű menet, de azért mindig jobbat vár az ember.

Márciustól belevágtam egy online és intenzív mérlegképes könyvelői tanfolyamba. Az online formája pont megfelelt nekem, mert a jelenlétit a munkahelyem miatt nem tudtam volna megoldani. Az intenzív jellege igazából május környékén csapott hátba és arcon, mikor már bejött az összes olyan tantárgy az oktatásba, amiből nem volt felmentésem. A számvitel megkövetelte a folyamatos gyakorlást, így egy idő után már a hétvégéim is abból álltak, hogy csináltam a feladatokat. Azaz a nyaram arra ment rá, hogy sporton kívül nonstop a szobában ültem, hasaltam, és fogyasztottam a tintát, papírt. Ez az őrület tartott október végéig, amikorra az összes modulzárót megcsináltam.

A könnyebb időszakban, még április végén eladtam a régi lakásomat, és pár nap alatt összepakoltam az összes cuccunkat pár bútoron kívül, amiket eladtam potom áron, vagy odaadtam ingyen. Május elsején az albérletbe költöztettem mindenünket.

Csak június végétől kezdhettem el komolyan az új otthonom keresését, mivel csak addigra járt le a második próbaidőm. Július hónapba annyira belehergeltem magamat a lakáskeresésbe, illetve a tanulásba, és emellett a munkahelyi feladatokba, hogy augusztus elején már kezdtem széthullani.

És nemcsak én.

Helyrerántottam magamat, és miután elengedtem a görcsös igyekezetet minden területen, meg tudtam végre állapodni egy lakásra, a modulzáróim is sikerültek, és a munkahelyen is kisebb volt már a nyomás rajtam. Bár ez utóbbi továbbra sem lett a szívem csücske.

Aki végigkövette a blogomat ez éven is, az nagyjából képben van, mit és hogyan éltem meg. Igyekeztem itt nem panaszkodni, kevés negatív gondolatot leírni, mert hiszek abban, hogy az írott megörökítése a félelmeknek, fájdalmaknak, csak erősíti azokat, tartósabbá teszi őket.

Az év vége felé közeledve kezdett minden kikerekedni, bár kevés az olyan dolog mostanában, amibe ne lenne egy csavar, egy buktató, egy nehézség, mielőtt kipipált lesz.

Nem tudok egy adott évet utálni, gyűlölni. Tény, hogy ez az év hozott rendesen feladatot, ami valamire tanított. Vagy tanított volna. Rajtam múlt, hogy észrevettem-e a tanítást vagy sem. Bízom abban, hogy jó részüket igen.

És abban is bízom, hogy még erősebb lettem. Nem fizikailag, bár az sincs ellenemre, hanem lelkileg.

Nem tudom, mit tartogat a következő év. Mindig a legjobbat várom. Most is. Szeretnék egy kicsit pihenni, hogy aztán tele energiával és lelkesedéssel vessem bele az új munkahelyem megtalálásába magamat.