És csak elhangzott az a bizonyos mondat! “És sikerült kipihenned magadat?”

Nem az maradt meg a főnöknőmnek a múltkori elbeszélgetésünkből, hogy a két hét szabadság költözésre kell nekem, hanem az, hogy fáradt vagyok, és szükségem van pihenésre, a szabadságra. De én nem a két hét alatt akartam pihenni, hanem most, a két ünnep között. Ezt az egy hetet nem kaptam meg, ezt az öt napot kellett szétszedve novemberben még kivennem, amikor még a költözés miatt izgultam, pakoltam, készültem rá.

Ennyit erről. Valaki és valami nem változik.

Emiatt elgondolkozok azon, hogy én mennyire figyelek másokra, mennyire vagyok figyelmes. Mert az alapján, amit vallok, hogy azt kapjuk vissza, ahogyan mi viselkedünk másokkal, azt jelenti, hogy én tojok mások fejére. Nos, most ezzel nem igazán értek egyet. Szerintem igenis figyelek másokra, figyelmes vagyok. Erre törekszem.

Az álombeli mondat beköszön. Talán egy jó tanács az Égiektől: nem várjak figyelmet a körülöttem levőktől, bármennyire is vágyom erre, egyszerűen elégedjek meg azzal, hogy odafentről jobban figyelnek rám. És szerintem ez utóbbi figyelemmel jobban is járok.