Bár volt egy 15-20 perc az elmúlt két napban, amikor azt kívántam, bárcsak maradtam volna otthon, és folytattam volna a lakás rendbetételét, de aztán csak minden a helyére rázódott.

(… és lenne egy külön bejegyzésre való keserűségem és szomorúságom, ami arról szólna, hogy könnyebb mást hibáztatni és bűnbaknak állítani, valamint hogy ez a vírusos helyzet mennyire szét tudja még a családot is robbantani.)

Ez a két nap arra volt jó, hogy kirángatott a tennivalók listájának pipálgatásából, ami az elmúlt hónapjaimat és a napjaimat jellemzi, és egy pihenőt tartottam. Persze, nagyszerű volt a családom rég nem látott tagjaival is találkozni. (Két ember nagyot változott: az unokaöcsém kezd férfivá válni, és a tesóm, aki két hónapja szőkébb lett. Neki nem tudtam azt mondani, hogy jó a hajad, mert szerintem nem áll jól neki, nem az ő színe. És olyan vagyok, hogy nem tudok hazudni. Inkább nem mondok semmit. Csak annyit: ha neked tetszik… Ő rajta is láttam, hogy tiszta bolondnak tart a karácsonyfás sapkám hordása miatt. Nincs egyforma ízlésünk. Neki kifinomultabb, és ezt Anyutól örökölte. Nálam ebből kevés landolt, jól tudom. De nem bánom már. Elfogadtam. Én inkább szeretném azt a merészséget és bátorságot, hogy azt hordjam, viseljem, ami nekem tetszik.)

Látszik, hogy el vagyok fáradva, mert még kényelmetlenebb helyen is képes voltam 10 órát aludni. És visszaérkezvén itt is lenyomtam egy jóval nyugalmasabb 10 órás alvást. Igaz, az órám szerint magas a pulzusom, de ezt már megszoktam. Úgy figyeltem meg, hogy összefüggésben van a női hormonjaimmal. Menzesz előtt két héttel kezdődik a magasabb pulzusos alvás, aztán szépen megint lecsökken 50 bpm-re vagy az alá. Egy böjtös nap pedig kifejezetten használ.

A két nap pihenő után újra a feladatok sűrűjében. Kezdem egy futással, majd jöhet az ablakok tisztítása, majd a függönyök felaggatása, már ha mindegyiket megtalálom. Még a konyhára tervezett hiányzik. Így kénytelen leszek újabb zsákokat kiüríteni.

Még tervben van a csütörtökön vásárolt kacsacombok megsütése, hogy legyen ebédem a következő napokra (a kisebbik fiamnak Anyu egy vagon kaját pakolt be…).

Ha lesz lelkierőm, akkor folytatom a ki- és bepakolást. De valószínűleg ezzel nem sokáig fogok bíbelődni, mert nincs hova. Úgyhogy muszáj leszek beszerezni mutatósabb dobozokat, amikbe mehetnek a kevésbé használatos dolgok, és felteszek őket a szekrények tetejére. Vagy ha van hely a lenti tárolóban számunkra is, akkor már most, kibontatlanul, mennek lefelé oda a papírdobozok.

És egyelőre még mindig nem tudok arra válaszolni, szeretek-e itt lakni. Azt hiszem, addig nem is fogom ezt eldönteni, amíg nincs rend. Aztán meg sok választásom nem is lesz: ha tetszik, ha nem, itt kell laknom tíz évig a CSOK miatt. Szóval, jobb, ha megszeretem.