Eljutottam végre a nagy határpontig: felmostam. Igaz, még vannak kipakolatlan dobozok, zacskók és zsákok.

Tegnap az autó szélvédőjét vittem kora délután orvoshoz. A “doki” olyan jól dolgozott, hogy a kisebbik sérülést nem is lehet látni, észrevenni, a nagyobbikból pedig csak egy pontocska lett.

Hazaérve a kisebbiktől kértem egy 15 perc türelmet (szigorúan be is tartotta a kért időt – most), és aztán rendeltünk neki egy kanapét ágynak és egy gamer széket, amit szerintem be fog vinni a koliba, mert hát itt még nincs íróasztal hozzá. Nekem pedig egy polcos szekrényt fog hozni a jysk.

Mind ez után neki ugrottam a már szokásos délutáni programomnak: pakolás, rendezkedés. Ezzel is úgy haladok, mint a konyhával. Vagy mondhatnám, mint Luca székével.

Továbbra is reménytelennek látom azt, hogy mindent el tudjak tenni egy-egy szekrénybe. Nem is értem ezt.

Ha még nem írtam le ide, akkor most megteszem: bolt és egyéb szolgáltatások tekintetében nagyon jó helyen van a lakás. Minden egy rövid sétára.

A futásaim alkalmával fedezgetem fel a környéket, de ugye sötétben ez egy kicsit nehézkes, és így is többet fogok e módon megtudni a környezetemről, mintha csak itt élnék.

Szóval, Szent Este reggele van. Mindjárt beindítom a napot egy hajmosással, készüléssel a következő két napra: táskába betenni a szükséges holmikat (már listát írtam, ne felejtsek itthon semmit). Aztán útra kelünk, hogy a családdal karácsonyozzunk. Végre két év után a tesómékat is látjuk.

Ajándékot nem vettem senkinek, talán túlélik.