Tegnap este fél kilenckor feltámadt bennem a remény, hogy péntekig nagyjából rendbe tudom szedni a lakást.

A remény feltámadását – természetesen – a nagyobbik gyermekemnek köszönhetem, aki beállított fél hat táján, hogy segítségemre legyen legalább az egyik készülő és negyedben hagyott szekrény összeállításában. Mert persze, hogy megrekedtem az ikeás szekrénynél is. Bármennyire is könnyű lapokból áll, még sem tudtam volna talpára fordítani fekvő helyzetéből úgy, hogy közben a helyére is kerüljön áttolva a szobaajtón az összekötő folyosóra. A gyerekkel minden nehezebb részt megoldottunk együtt. Egyébként csodálattal adózok az ikea szokásostól eltérő és mégis praktikus szerelési megoldásainak. Most először van ebből a boltból bútorom.

A tegnapi nap termése még, hogy a konyhám rendben van. A pezsgős és egyéb poharak, csészécskék is előkerültek. Bár van egy sejtésem, hogy még nincs meg az összes konyhai holmim, valahol még el vannak dobozolódva.

Szóval, alakul a lakás. Ma este várhatóan a gardrób szekrényemre is rákerül a teteje, és így továbbhaladhatok az összeszerelésével.

Ma pedig eljött a nem várt nap. Újra megyek dolgozni. Egyelőre annyi pozitívumot látok a dologban, hogy csak 13 km az autóút odáig a 40 helyett. Jut eszembe, hogy tankolnom is kell majd…

Ami az ajándékot és adventet illeti: a nlc adventi játékán nyertem egy szemspirált és alapozót. Én. A válasz e-mailben megejtettem azt a kérésemet, hogy esetleg cserélhetném-e a nyereményt egy adventi bögrére. Azt írták, megpróbálják a cserét.