A megálmodott egynapos láblógatós pihenésem már csütörtök-péntek kútba esett. Elsősorban akkor történt meg, mikor kiderült, a várt és rendelt szekrényeim szombat és vasárnap érkeznek meg.

A nagy gardrób szekrényemet még délelőtt kiszállította a fuvarozó, és az egyetlen személy az autóban, a sofőr, fel is cipelte mind a 6 dobozt. Hát, megemeltem a kalapomat előtte. De hát ez a munkája. Gondolom, meg is erősödött hozzá.

A szekrény összeszereléséhez hozzá is láttam. Ahogy később kiderült, erősen leképezi azt, ahogyan a dolgaim mostanában alakulnak.

Szépen haladtam az összeállítással. Már megvoltak a talapzatra állított falak az összekötő, tartó polcokkal. Mindezt megoldottam egyedül. Aztán azt rajzolta a leírás, emeljem a szekrény tetejét az oldalfalakra. Kiballagtam az előtérbe, ahol a szerkény részeinek dobozai voltak, és megnéztem a 2/6-ost, ami a tetejét tartalmazza. És azt is csekkoltam, hány darab van benne. Az már eléggé beszédes volt, hogy ezt az egyet. Megnéztem, hány kiló van ráírva nettó súlyként. 29 kg. Itt már tudtam, hogy tegnap addig tartott a szekrényszerelésem.

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy a konyhát próbálja rendbe szedni, doboztalanítani, de annyira motiválatlan voltam amiatt, hogy úgy érzem, túl sok cuccot kellene elpakolni, és a beférőket se tudom, hova, hogy inkább csak pakolgattam és toporogtam. És kerestem a kristály pezsgős poharaimat. Fogalmam sincs, melyik dobozban lehetnek. Mert a konyhába tettek közül egyikben sem vannak. Egyelőre hagytam nekik helyet az egyik polcon, ha felbukkannának egy kósza dobozból.

De legalább a fürdőszobában elpakoltam mindent. Igaz, itt is hiányolok még egy kis szekrényt, de majd….

Ami a testi állapotomat illeti. A kezeim megsínylették a festést, dobozolást, cipekedést. Konstansan égnek a tenyereim, és azt érzem, ki vannak száradva. Volt olyan, hogy az intenzíven ápoló kézkrémmel bekentem, és 5-10 perc után már megint nyúltam a krém felé, mert szükségét éreztem. Emiatt a szárazság érzés miatt olykor kerülöm a kézmosást is.

Futni nem megyek. Egyelőre gondolatom sincs rá. Ha le is mennék, biztos végig az járna a fejemben, mi mindent kellene csinálnom, és inkább ideges lennék, mint ellazult. Meg hát fizikailag sem bírnám a plusz terhelést. Tegnap délután is két konyhai pakolgatás mellett bekuporodtam a kanapémra a rám zuhanó fáradtság miatt. Már sokszor azt sem tudom, miért vagyok éppen fizikailag leamortizálódva.

Perpillanat a jövő hétvégi karácsonyra is úgy gondolok, hogy kell a búbánatnak a családi hercehurca, miközben nekem itt dolgom lenne. Csak abban bízom, hogy jövő héten munka után esténként tudok haladni.

És ha valaki a munkahelyen megkérdezi, kipihentem-e magamat, csak bájosan rámosolygok, és azt mondom, nem, a pihenésre még két hét szabadság kellene.