Ez egy könnyebb nap volt. Már fél kettőre végeztem, pedig fél 10 is volt, mire elkezdtem a festést. Nem szórakozok két réteggel. Szerencsére egy is elég mindenhova.

Rendeltem kaját, és már fél négykor pihenhettem.

Gondoltam arra, hogy elkezdem a konyhaszekrények takarítását, de annyira szét vannak a kezeim, hogy ma szinte gyűlölték, ha egy szivacsot, vagy törlőt ki kellett csavarnom.

Este azért leballagtam a közelben levő Tescoba vödörért, mert rájöttem, hogy ilyen takarításhoz igen fontos dolgok nincsenek itt, és lusta vagyok kétszer huszonegy néhány kilométert levezetni a városon keresztül mindezért.

Szóval, a vödör mellé becsusszant a kosárba egy uniqum is. A lazulás kedvéért.

Visszafelé jövet néztem a házakat, a környéket. Barátkoztam. És el-elismételtem magamban: itt lakok most már, ez az otthonom. Ezt fogom látni nap mint nap még jó pár évig.

Fura, mert Káposztásmegyert elég hamar megszoktam. Valahogy pillanatok alatt megszerettem, pedig zsúfoltabban vannak a házak, több a tízemeletes, amik nem mellesleg rondábbak is. Abban bízom, hogy a futások alatt közelebb kerülök ehhez a környékhez is.

Talán még hamarabb otthon érezném magamat, ha a fiaim is itt laknának. De amíg lehet, maradjanak a koliban.

Kedden költözés, aztán kettőt pillantok, és itt a Karácsony is.