Azt hiszem, ez az év az, amiből sokunknak elege van. Nem a covix miatt. Mert ugye azon kívül van más is a világban.

A tavalyi évet még nagyjából elégedetten zártam, annak ellenére, hogy augusztustól már légy volt a levesben. De még vakon hittem és bíztam.

A januári fáradásos törés könnyed zavarnak tűnik az év többi részéhez képest. A nyár közepe, vége volt számomra a lelki mélypont, mert a rám nehezedő temérdek feladat miatt eluralkodott rajtam a konstans hiszti, önsajnálat.

Szerencsére időben leállítottam magamat, s ahogy fogytak a feladatok, úgy lettem nyugodtabb, de a lelki, szellemi fáradtság nem tűnt el. Nem látszik rajtam, de az vagyok. Néha csak leülnék és bőgnék. Okot nem tudnék rá olyankor.

Szűk másfél hónap van az év végéig. A szilveszter éjjelt egy fordulópontnak gondoljuk, ami megváltothatja az életünk irányát, történéseit. Aztán vagy így van, vagy nem.

Nem szerettem a múlt év utolsó éjszakáját. Olyan semmilyen volt. Lélektelen. Azt hiszem, valóban leképezte ezt az évet, ahogy a babona is megmondja: amilyen a szilveszter éjjeled, olyan lesz a következő éved.

Persze, nem olyan rettenetes 2021 éve, hiszen vettem egy lakást (bár még nincsenek a kulcsai a kezemben), és egészséges vagyok a családommal együtt. És ez utóbbi a legfontosabb, mert a többit meg lehet oldani így vagy úgy.

Még van előttem egy nagyobb feladat, de remélem, egy hónap múlva már az új lakásomban fogok bejegyzést írni ide a blogba.