Nem volt egyszerű döntés, de racionális.

A múlt pénteki számvitel modulzárót is úgy írtam meg, hogy bizonytalankodtam, tévesztettem és nem emlékeztem dolgokra. Pedig keddtől gyakorolhattam a kész vizsgasort.

Azt elmúlt három napon könyveltem és egyéb feladatokat néztem át (volt, amelyik már nagyjából ment is), de még mindig úgy tudtam haladni, hogy közben előttem volt a megoldás is.

Ez a kettő ébresztett rá, vagyis inkább késztetett őszinteségre magammal szemben, hogy nem, nem vagyok olyan tudás-állapotban, hogy egy hét alatt ezt olyan fokra emeljem, ahol már lehet esélyem átmenni a számvitel központi vizsgán. És még utána két hét múlva olyan írásbeli vizsga lesz, amiben kemény elmélet és kemény feladatok lesznek, és azokra nagyjából nulláról kezdhetnék tanulni.

Döntöttem, és megkönnyebbültem. És hirtelen felszabadultak az estéim, és már most lelkiismeret furdalásom van, hogy nem tanulni fogok, hanem könyvet olvasni, a netet böngészni, hogy hol lehet előszobaszekrényt, ruhásszekrényt kapni, ami tetszik, és el tudnám képzelni az új lakásomban. És nyugodtan fogok készülni a festésre-mázolásra, a költözésre.

Végre tudatában leszek annak, milyen nap van, milyen az idő kinn, és hétvégén mehetek oda, ahova szeretnék. Aztán már nem, mert újabb etap lesz a költözés miatt.

Aztán pedig jön karácsony.