Egyszerűen távol áll tőlem, hogy azért tartsak ismerősöket (szósöl média és társai) képben és folyamatos kontaktban, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, tudjak kitől segítséget kérni.

Számomra idegen, hogy azért segítsek valakinek, hogy aztán majd behajthassam rajta, sőt, még meg is említsem, hogy oké, most én segítek neked, de ezt tulajdonképpen azért teszem, hogy alkalomadtán te ezt viszonozhasd nekem.

Ha segítek, őszintén teszem, s általában szívből vagy udvariasságból. Aztán legtöbbször el is felejtem, hogy megtettem. Így nincs is mit behajtanom a másikon, mert nem emlékszem rá.

Ha én valakivel tartom a kapcsolatot, akkor azért teszem, mert kedvelem, elismerem vagy a barátomnak tartom.

Ha valakitől szívességet, segítséget kértem, igyekeztem vagy azonnal honorálni valamivel, vagy legközelebb én segítettem neki valamiben. Tettem, de nem feltétlenül azért, mert ő már egyszer segítségemre volt.

Figyelek a balanszra, de nem szorítkozva egy-egy emberre. Univerzum szinten. Ha én adok, akkor fogok kapni is. Valaki mástól. Mert a szívesség körbejár.