Nézem a hírfolyamban szembejövő versenycélba érős fotókat, miket a futós ismerőseim osztanak meg hétről hétre hétvégente.

Egy éve voltam utoljára versenyen. Azóta volt egy komolyabb sérülésem, és abból, úgy tűnik, helyre jöttem. De még nem tudnék 10 km-nél többet futni versenyen. (Lefutnám a félmarcsit is, mert az állóképességem megmaradt hozzá, de nem tudom, a törött csont hogyan bírná.) Szívesen terhelne már az edző is, de leintettem. Nekem most másra kell az idő. És nincs hozzá türelmem.

És egyáltalán nem vágyok versenyre.

Se kicsire, se nagyra.

És még nem is hiányzik. Próbálom felfedezni magamban a csíráját is a hiánynak, vagy a kihívás miatti izgalomnak, ami megvolt korábban egy-egy verseny miatt, de most nincs. Néha mintha feltámadna egy-egy terepverseny iránt, de akkor is inkább olyan kirándulós futást képzelek el. Semmi vágtatás, inkább csak kedvemre való futkorászás az erdőben, dombokon.

Perpillanat egy dolgot céloztam be: jövőre a születésnapomon le szeretném futni az éveim számát. Még is csak kerek szám lesz. Arra pont elég lesz felkészülni.