Akár tudatában van az ember, akár nem, ha szülők mellett nőtt fel, tanult el tőlük egyet, s mást. Például azt, hogyan reagál történésekre, vagy hogyan viselkedik másokkal.

Az utóbbi években tudatosult bennem, hogy a férfiakhoz való viszonyom, viselkedésem egy része anyámtól tanult (ezt örökölni nem lehet). Küzdök is vele rendesen. Sokszor veszem észre magamon, hogy nem jó, amit csinálok, ahogy reagálok, és ahogy éppen érzek. Ezzel van dolgom, tudom, és tenni is akarok azért, hogy változzak.

Viszont realizálom azt is, mi jót tanultam el szülőanyámtól. Példának okáért az, ahogyan balesetek esetén reagál: higgadtság, nem kétségbeesés, és a megoldásra koncentrálás.

Tegnap tudatosult bennem az, hogy azt is tőle lestem el, vagy miatta tanultam meg, szerintem, hogy ha valami számomra fájdalmas, kudarcos helyzetben vagyok, bár ugyan rinyálok egy sort, de nem engedem, hogy elsüllyedjek az önsajnálatban. Az elmúlt évek eseményei, történései, és stresszoldásai ebben csak megerősítettek.

És ezt a vonalat erősítette az is, hogy anya vagyok. Van két gyerekem, aki miatt mindig talpon kell lennem. Amíg a saját lábukra nem állnak.