Most, hogy hosszabbak az éjszakák, azaz kevesebbet van fenn a nap, valahogyan hűvösebb éjjel a lakás. Ugyan tegnap is működő ventilátor mellett aludtam el, de éjjel éjfél körül már kapcsoltam is ki, mert inkább fáztam.

A hajnali lakást se éreztem annyira melegnek, de azért tudtam, a görgőzést nem úszom meg ventilátor használat nélkül. Be is kapcsoltam, volt, hogy leszálltam a bringáról igazgatni, hogyan és merre fújjon rám, hogy azért ne legyen kellemetlen, de legyen is értelme a működésének..

Kevesebbet töröltem az arcomat az erre tartogatott törölközővel, és az kevésbé is lett izzadsággal átitatott. Volt kétszer 9 perc magasabb pulzuson való tekerésem (gyengül a combizmom, mert elég nehezen ment) a két 4 perces enyhén emelt pulzusos szakasz után. Lazább 20 perc felvezetés, és ugyanennyi pörgetés a végén. Nem bántam, mikor másfél óra után leszállhattam a bicikliről…

Nem volt nehéz edzés, de már elszoktam az intervallumos görgőzéstől.

A konyhában még a biciklis nadrágban és sporttopban tettem-vettem, készítettem magamnak a glutaminos vizet. Fura módon surrogást hallottam a nadrágom összeérésekor. Ez mi?! Ennyire nem combosodhattam meg szombat óta! Aztán rájöttem, hogy tiszta izzadt a naci. Nofene! Mint később kiderült levételkor, hogy szinte csavarni tudom belőle a nedvességet. A sport-melltartóból tudtam is bőséggel kitekerni….

Hát, mégis meleg volt a szobámba a görgőzéshez.

Nyilván nem vagyok túl vidám a heti időjárásjelentést látva, de már úgy vagyok vele, hogy ennek is vége egyszer, addig meg van és lesz valami.

A meleg edzés közben nem túl nagy élmény, de túllépek rajta, legfeljebb csak az első sokknál nyígok egy sort, majd belenyugszom, és csinálom a dolgomat.

Tegnap beszéltük is Anitával, hogy mi úgy vagyunk összetéve (én azt hoztam otthonról), hogy lehet, fáj éppen, de elviselve azt, tesszük a lábunkat a másik elé, haladunk előre. Nem süllyedünk el a “jajderossznekemmost” érzésben, és mazochistaként lubickolunk a fájdalomban. (Másban vagyunk mazochisták. He-he-he!) És ez a mindennapokra is igaz, nem csak a futásra.

Persze, jó olykor kiadni, kibeszélni, leírni, hogy mi minden nehézséget élek meg (ami nekem az), de célom mindig, hogy a nehézséget inkább egy feladatnak tekintsem, és csekély nyígással is, de megoldjam, megcsináljam. (Nem nyíg, csinál!)