Vasárnap összefutottam az egyik ismerősömmel. Tolta a kisfiát a tolikocsiban. A szokásos “hogy vagy?” kérdések után jött a szokásos “hát bizony én elváltam” (szinte minden napra jut egy ilyen) szöveg. Aztán jött a miért megválaszolása: elhidegültünk egymástól. A csaj mindenttudóan bólogatott, hogy végülis ő is valami hasonló helyzetben van. Már ő hónapok óta fontolgatja a válást. Természetesen a gyerek miatt nem lép, meg hát az anyagiak …

És még a volt férjem azt bizonygatta nekem: olyan nincs, hogy csakúgy kiszeretünk, elhidegülünk a másiktól! Ha tudná, mennyi házasság létezik úgy, hogy csak élnek egymás mellett az emberek, s a megszokás és a gyerek tartja össze őket. Persze, nem a válás ilyen helyzetben az egyetlen megoldás, nem ezt akarom propagálni. Ha látnak a felek egy kis reményt arra, hogy újra igazán működjön minden köztük, akkor tenni kell érte. Én nem láttam. Pedig sokáig tipródtam. Elsősorban a gyerekek miatt. Aztán döntöttem.