Két hete írtam utoljára. Hogy mi minden történt azóta? Semmi. Illetve mégis.

Például az, hogy a hétvégi két futás kihagytam, mert megfájdult a jobb térdem belső része. Gondolom, az egyik szalag húzott. A jobb vádlim egyébként is fájdogál, így nem volt kétséges, inkább nem futok. Szerintem pszichésen is szükségem volt a pihenőre. Jó volt úgy kilelni az ágyból hétvégén, hogy most még nyugodtabban üldögélhetek a kávémmal a nap kezdetén.

Aztán vasárnap estére minden bajom volt a kevés mozgás miatt hiába csináltam erősítő edzést.

Ma azért már egy rövidebb futást megcsináltam. A térdem rendben van (holnap reggel lesz az igazi csekkkolás), a vádlim olyan, amilyen. De legalább ez a hét már lazább. Jövő szombatig kihúzom valahogyan, akkor leterepfutom a 48 km-t, és kész. Csinálok egy hosszabb pihenőt utána. Augusztus közepéig úgy sem lesz semmilyen kihívás.

Hogy mit érzek abból, hogy szabadabban lehet mozogni? Annyit, hogy több ember van az utcán. Ebből megint rájöttem, hogy szeretem a kevés embert magam körül.

Ja, és már egy-egy napra vissza lehet jönni az irodába. Úgy az is rendben van, ha egyedül lehetek. Végre. Fura, de ha belegondolok, alig voltam az utóbbi időben pár óránál többet egyedül. A gyermekeim nálam dekkolnak, még a hétvégéken is. Ugyan nem zavarjuk egymás köreit, de azért mégis más, amikor a lakásban csak én vagyok. Tudom, pár hónap, és ha nem lesz újabb karanténos időszak, akkor egyedül lehetek minden hétköznap.

Addigra, remélem, eldől az is, mit mikor és hol veszek.