A mosolyom nem őszinte, inkább keserű. Szűk három évig egyszer sem hagyta el a száját a “szeretlek” szó. Most bepótolja.

Türelmes vagyok, mert tudom, milyen érzelmek dúlnak ebben a helyzetben egy emberben. Keresztülmentem én is ezen, nem egyszer. Felértékelődik az is, amit addig nem volt fontos. Fellángol az is, ami addig alig parázslott.

Nem kell bizonyítania nekem semmit, mert magamban lezártam a kettőnk ügyét. Vissza csak a szép, közös emlékek miatt nézek, semmi másért.

És vissza hiába vár, az én utam már nem fog az övével egyesülni, legfeljebb a következő életünkben.

Köszönöm, hogy kaptam, amit, és adhattam, amit.