Az úgy volt, hogy ma reggel is a futóedzésem felét a tó körül ejtettem meg. Már lenyomtam két kört, és már a főrészből csak 7 percem maradt, ezért azt gondoltam, hogy a kisebb kört választom, ami teljesen a tóparton halad.

Szépen mentem, mikor messziről láttam, hogy a játszótér mellett egy zsömleszínű kutya ül egy hasonló színű valami felett. Közelebb érve már láttam, hogy egy szőrösebb, más kinézetű kutya fekszik. Azt gondoltam, beteg vagy meghalt, és a másik őrzi hűségesen. Elhaladtam előttük, és mivel az ülő kutya nyakán nyakörvet láttam, ezért körbenéztem, nincs-e ott a gazda. Nem telt bele pár pillanat, már ugrott is felém az őrző vicsorítva, ugatva. Valószínű csak elijeszteni szeretett volna a közelükből, mert tartotta a fél-egy méteres távolságot.

Valahol mélyen már betojtam, ezernyi keresztet vetettem, és Istenhez fohászkodtam. Tudatosan pedig az járt a fejemben, hogy határozottnak maradni, nem mutatni félelmet és hátat. Így hátráltam elfelé, és igyekeztem szóban nyugtatni és elküldeni vissza a kutyát, aminek számomra brutál feje volt.

Úgy tűnik, mindez elég volt, mert ahogy távolodtam a fekvő kutyától, úgy csendesedett a másik. Továbbra is tolattam, nem veszítve szem elől az őrzőt. Nem kellett aggódnom, ő is kitartóan figyelt.

Már nem is mertem a tó körül maradni, így a városnak vettem az utam, és hazafutottam. Még volt 7-8 percem az aznapi edzésből.

Levonhatnám azt a tanulságot is, hogy többé nem futok kutya mellett el, de ez baromság, hiszen már számtalanszor megtettem. Mindenesetre egy fekvő-ülő kutyakombót a jövőben messzire elkerülök.

Egyébként pedig egy klassz futásom volt. Laza, alacsonyabb pulzusos (147 bpm), ennek ellenére tempós. Imádtam.