Néha nem lehet kihúzni belőlem egy szót sem, órákig csendben tudok maradni. Valamikor pedig akkor is jár a szám, mikor senki sem kíváncsi rám, vagy még magam sem veszem észre.

Teregettem. Nem messze tőlem a nagyobbik beszél bele az éterbe, valahol hallgatja egy haverja. Repüléssel kapcsolatos a diskurzus. Előkerülnek távoli országok távoli városaik nevei. Newarkkal kezdődik. A gyerek angolja erős, viszont neki is meg kell tanulnia némely új szó, város kiejtését. A Newark kiejtése után néz, majd igyekszik hangosan elsajátítani, memorizálni, amit hallott. Hogy le nem maradjak a tanulásban, magam is halkan, szinte magamban utána mondom. Többször is.
A gyerek fülén a fejhallgató (headset), úgy gondolom, semmit sem észlel a motyogásomból. Ő továbbkommunikál a láthatatlan ismerőssel, én pedig teregetek rendületlenül. És motyogom papagájként a hallott angol szavak némelyikét. Már magam sem veszem észre, mit csinálok.
Egyszer csak felém fordul a gyerek:
– Te most minden szót elismételsz, amit mondok?

Ekkor tudatosult bennem, mit is művelek, és az is, hogy bár azt gondoltam, a fülesek kiszűrik a motyogó hangomat, még sem teszik. Jót nevettem magamon.