Rohan ez a hét is. Még vasárnap megnyugodva gondoltam arra, hogy semmi extra program sincs beiktatva a délutánokra, így simán lazulhatok. No, persze!

Kedd délután jutott némi idő arra, hogy az ágyamra rádőlve, lábakat feltéve olvashassak, amíg rá nem veszem magam a hengerezésre. Aztán természetesen alvás.

Az élet felülírja a terveimet a délutánjaimat illetően. Tegnap legalább jutott időm a nyújtásra, aztán másra nem. Így ma kell bepótolnom a tegnap elmaradtakat… Sűrű lesz ez a délután is.

Az élet megviccel, ha úgy van kedve. Mint ma reggel is. A rendszeres olvasó talán emlékszik arra, hogy volt egy álmom, amikor futottam, és több kilométer után észleltem, hogy nincs elindítva az edzésprogram az órán. Nos, ezt egy kicsit megtekerve éltem át. Már egy ideje vacakolt a jeladóm, pedig elemet is cseréltettem benne az órással, aki letette a nagy esküt a második látogatásomkor, hogy az elem tuti, azzal nincs gond. Ennek ellenére az órám azóta is jelzett, hogy ideje elemet cserélni a jeladóban. Nem hittem neki. Így ma 4 km után semmi pulzust nem észlelt az órám, azaz a jeladó kikapcsolt. Kisebb kétségbeeséssel és elkeseredettséggel futottam haza a pót jeladóért (decathlonos), hogy azzal folytassam az edzést. Próbáltam, hátha nem kell lezárnom a megkezdett programot az órán, de muszáj volt. A másik eszközzel csak egy új program elkezdésével működött a dolog. Úgyhogy a mai edzést, ami 1 óra 37 percre volt kiírva, két részletben csináltam meg. Összességében jól ment a 17,68 km: mind a két etap 6 p/km átlag sebesség alatt volt. Igaz, a másodikban már voltak magasabb pulzusos szakaszok is.

Aztán otthon megint kapkodás, sietés melóba.

Legalább most egy kis nyugi van. Nem kellett pörögnöm délelőtt, mint a búgócsigának. Így ebéd után rám is tört az álmosság, amit gyanítom, annak köszönhetek, hogy meglehetősen korán ébredtem. A szokásostól egy jó órával, és képtelen voltam visszaaludni, mert járt az agyam.
Ha egyedül lennék az irodában, esküszöm, egy kicsit lehunynám a szemeimet pihenés céljából…