Nem először történik meg, hogy egy bejegyzést több napig írok.
Elkezdem, mondjuk, hétfőn, és befejezem csütörtökön, ahogy ezt tettem a múlt héten is. Hogy miért így van, azt lehet sejteni. Melóhelyen sokszor nincs annyi időm egyben, hogy egy szuszra megírjam, itthon meg vagy nincs kedvem leülni a gép elé, vagy szintén nincs időm rá.
A múlt héten a gyógyulásé volt a főszerep. Ha tehettem, feküdtem, pihentem, és minden olyan dolgok elhanyagoltam, amire nem akartam energiát fecsérelni. És amennyit lehetett, aludtam.
Tegnap reggelem és délelőttöm azonban már sűrű volt. Miután felébredtem, már tettem is fel a marhahúslevest főni. Mielőtt elmentem volna az egy órás futásomra, megpucoltam a zöldségeket is. És a wc-t is, pedig azt egy kicsit később szerettem volna. De a sors úgy hozta, hogy futás előtt tudtam le. Ugyanis eldugult. Én meg ki akartam dugaszolni, de a pumpa gumis vége beragadt a wc-be, és hiába próbáltam a nyelet visszadugni, már nem akartak egymáshoz ragadni, így kénytelen voltam kézzel kibányázni a gumis részt a vízből. Amit jól be domestoszoztam. 5. vagy 6. kísérletre kijött. Hagyjuk…
De legalább a futás isteni volt.
A nagy családi ebédet is sikerült összehoznom. De úgy érzem, tavaly nagyobb sikert arattam. Lehet, túl szimpla volt a menü?! A pörkölttel és galuskával kívánságot teljesítettem. No, mindegy. Ez is megvolt.
A délutánomat megint a lazításnak szenteltem. Mert az is kell. Meg kell ragadnom a lehetőséget.
Sajnos, ma reggel a jógát el kellett hagynom, mert a szüleimet vittem kora reggel a vasútállomásra, és ez már nem fért volna bele. Most este meg…, hát, nem mindig van kedvem mocorogni.
De legalább végre sikerült elintézni a kisebbik útlevelét. Hogy ahhoz mi minden kell! (Az apja írásbeli hozzájárulása is.)
Befizettem a trigger pontos tanfolyam díját is, foglaltam szállást. Ha pozitív visszajelzést kapok, akkor már csak az izmokat kell tanulmányoznom. (A múlt héten nem sok energiám volt erre.)
És még az edző is hívott, így vele is megbeszéltük a megbeszélnivalót.
Egész termékeny napom volt.