Álmomban futottam. Úgy tűnik, annyira jó idő volt, hogy rövid nadrág és ujjatlan póló volt rajtam, ahogy melegben szokott. Még ezt is konstatáltam, mikor letekintettem a lábaimra.
Futottam, tempósan, jóízűen. Még arra is emlékszem, merre jártam.
Aztán rájöttem, hogy az órámat nem kapcsoltam be, azaz hiába csinálom az edzésemet, nem mérem a pulzusomat. Megtorpantam, és elkezdtem az órán a beállítási procedúrát. Közben beért egy ismerős, és elkezdett nekem magyarázni a maga szokásos, bőbeszédű módján.
Én meg csak azon gondolkodtam, hogy vajon eddig mennyit futottam, és ha bekapcsolom az órát, akkor újra kell kezdenem az edzésemet. Amit ugyan nem bántam, mert szeretek futni, viszont megfordult a fejemben, hogy most már fáradtabb leszek vagy hamarabb el fogok fáradni az edzés során.

Most, hogy így leírom a sztorit, talán értelmezést is tudok hozzá kapcsolni. Talán.

Egy ideje azon gondolkozom, mennyire vagyok normális. Ez máris hülye megfogalmazás. Mert saját magamat vizsgálva nem találok semmi extrát, csak egyszerűen azt, hogy az introvertáltságom erősebb az elmúlt években. Tudok, és szeretek is kommunikálni számomra értelmes dolgokról és néha semmiségekről, de szeretem, ha van egy kisimulási lehetőségem, amikor egyedül lehetek, csak magamra koncentrálhatok, és csend van körülöttem. Ez az otthonom.
Nem nevezném magamat antiszociálisnak. Mert hétköznap folyamatosan emberek (kollégák) között vagyok, emberekkel kommunikálok főleg emailben, de olykor telefonon is. És szerintem, ha nem is “barátkozok”, de beszélgetek és részt veszek az ottani életben.
Nem, sokszor nem vágyok arra, hogy még meló után is dumáljak, kommunikáljak. Ezért is fogadok csak egy kinez vendéget egy héten.
És ezért is szeretem, ha van olyan hétvégém, amikor nincs a közelemben senki, aki leterhelne érzelmileg. Az más, ha az illető jelenléte felvillanyoz, feltölt, de azokat a helyzeteket igyekszem kerülni, amikor energiát veszítek.
Lehet, egy extrovertált személynek ez az életmód fura, de nekem nem. És ma már nem dőlök a kardomba azért sem, hogy nincs úgy nevezett barátnőm, barátom. Majd lesz, ha úgy kell legyen.

Vannak céljaim, terveim. Például megyek végül arra a tanfolyamra, amit pár bejegyzéssel korábban említettem. Mert szeretek tanulni, új ismereteket szerezni. És ezt, remélem, tudom is majd hasznosítani. Nem csak magamon alkalmazva. És persze, új emberekkel is találkozom. Csak kidugom az orromat a csigaházból, nem de bár?