Az álmaimért sem kell a szomszédba mennem.

A ma hajnali sem lett egyszerű. Egy hatalmas lakásban, ami az egyik ismerősé volt, valami házibuliszerűség jött össze. A résztvevők arca már homályba veszett. Viszont a buli végeztével jött a takarítás, rendrakás. Magam is pakolgattam, és valahogy úgy alakult a sztori, hogy a lakás enyém lehetett.
Jött a rendezgetés, a lakás a saját ízlés szerinti berendezése, a felesleges holmik kidobása. Ahogy haladtam, úgy derült ki, mennyi lom van felhalmozva. Ekkor került a képbe Gordon Ramsay (!), aki önként és dalolva segített a lomtól megszabadulnom.
Mint kiderült, a lakásnak egy hatalmas erkélye is volt, tele növényekkel és kidobandó holmikkal.
Nem is tudom, mibe szerettem bele legjobban: abba, hogy egy tágas, lakható lakás, vagy abba, hogy van egy szuper erkélye.

Az álmot, ha akarom, tudom értelmezni. Akár kétféleképpen is, de egy tuti: a lakás én vagyok. Ha rendbe akarom tenni magamat (lakhatóvá), akkor szórjam ki, szabaduljak meg a negatív érzelmeimtől, stresszeimtől.

Gordon Ramsay-ről nem tudok nyilatkozni.