Még egy kicsi Stockholm.

Ami legfeltűnőbb az ott élő embereknél, hogy nincs kövér ember. Én legalábbis nem láttam. Viszont rengeteg sportolót igen. Futó, bicikliző, gyalogló, görkorizó van bőven. Az autós forgalom igen kicsi, pedig jóléti társadalom, kérem. S bizony menőbbnél menőbb járgányokkal közlekedik, aki rákényszerül. Az, hogy az állami (gondolom én) buszok biogázzal mennek, csak természetes.

S bár boltok vannak, és bőséges az ellátás, és egy nagyobb szupermarketban láttam bőven megpakolt tolikocsit is (egy normál alkatú hölgy tornyozta a vásároltakat bele), nem az a legfőbb, hogy degeszre zabálják magukat. (Mert ugye a hájtalanságnak nem elsősorban a rendszeres edzés a fő oka, hanem a kajában megtartott mérték.)

Nálunk úton-útfélen péksütödék nyílnak, ahova csak belépsz, és máris egy vagy két pékárúval a kezedben távozol, s útközben már falatozhatsz is. Na, ez az ami nagy-nagy hiba. Ez nem kellene! Vagy legyen, de ha veszel is kaját ott, akkor edd reggelire, ebédre vagy vacsorára, mértékkel. S ne nasinak, vagy mert megkívántad (rendszeresen). Ettől nő a háj. Meg a sok üléstől (sajnos).

Láttam bácsikát is battyogni szombat reggel a főúton, kezében egy borítékkal. Mint kiderült, a legközelebbi postaládáig csoszogott el, hogy bedobja a levelet. Nekem ez hirtelen fura volt, a mai emailes világban. (Postával én csak üdvözlő kártyát küldözgetek a tesóméknak születésnapok alkalmából.)

S továbbra sem értek egyet azzal, hogy a minőségi élet, az egészséges életmód pénzkérdése.