Hétfőn is, és kedden is voltak nálam oldáson.

Két hölgy. Az egyiküket már korábbról ismerem, a másik hölggyel még nem találkoztam. Ahogy már megszoktam, a vendégek széthullva érkeztek hozzám.

Egy másfél-két óra múlva mindketten mosolyogva, kisimulva ültek velem szemben. Ilyenkor tudom, ezért csinálom, ezért szeretem ezt a módszert. És ezért vállalom, hogy a napi meló után valakinek segítsek.

A tegnapi eset pedig megerősített abban, hogy mennyire vakká tudnak tenni minket az érzelmek. Leginkább a negatívak. A hölgynek megvan a tudása, ismerete ahhoz, hogy segítsen akár magán, akár a hozzátartozóján, de az őt elborító kétségbeesés és egyéb lehúzó érzelmek miatt eszébe se jutott, hogy elővegye azt, amit elméletileg tud.

Én csak segítek kikászálódni a katyvaszból annyira, hogy meglássa a vendég az lehetőséget a változásra, a csodát már ő végzi el magán, ha nem áll ellent.

Rettentően fontos, hogy miben hiszünk, milyen érzelmekkel viszonyulunk az életünk apró szeleteihez. Mert az valósul meg. Csak szólok (magamnak is)!