Úgy tűnik, csutkára fáradtnak és kialvatlannak kell lennem, hogy egy jót aludjak. Amolyan igazi, mélyen alvósan.

S persze most voltam annyira mazochista, hogy a szokásomhoz híven felébresztessem magam a mobillal hajnal 4-kor, hogy tudjak menni egyet kocogni regenerálódásképpen. Kellett is vagy félperc, míg rájöttem, mi zenél és miért.

És vagyok annyira hülye, hogy jöttem dolgozni, ahelyett, hogy otthon lógatnám a lábamat, főznék ebédet a kisebbik gyermeknek, vagy éppen a függönyeimért autóznék el az OBI-ba. Így a takarítás is munka utánra tolódik, miután bevásároltam, meg elmentem az óráshoz elemet cseréltetni a jeladómban (merül ugyanis). Jó lenne mindent elintézni, minél hamarabb, mert gyanítom, ma este sem leszek annyira friss.

De megérte ennyire fáradtnak lenni. Szuper hétvége volt. Tavalyra is egy jó csapat jött össze, hogy körbe fussuk a Balatont, de ez a társaság is tökéletesre sikeredett, pedig többen voltunk, plusz az utánfutók. Jó volt, hogy mindenki arra törekedett, hogy a célt elérjük, lehetőleg zökkenőmentesen. Szerettem, hogy sokat tudtam nevetni, mert röpködtek a poénok, hogy magától értetődő volt a másik támogatása, és így tovább.
Vasárnap hajnalban és reggel már a legtöbbünkön látszott a fáradtság (én kb. 30-45 percet szundítottam a kocsiban, valakinek többet sikerült aludni a szálláson), de semmi hiszti vagy nyűgösködés.

Az én etapom 26 km és egy kicsi volt. Szombaton 21:49-kor rajtoltam Salföldön, és a tervemhez képest lassabb tempóban elirányoztam magamat a balatongyöröki váltópontig. Bár 6 perces kilométereket vállaltam, de inkább a pulzusomat néztem, hogy ne menjen fel a 5-ös zónába. Nem akartam kifutni magamat, mert szeretnék hamarabb regenerálódni a vasárnapi terepversenyre.
Hogy nehezítsem a helyzetemet, még hátizsákot is vittem víztartállyal, és egyéb cókmókkal (bezzeg a töltőkábelem, ami nagyon fontos lett volna, abban a kocsiban maradt, ami visszament a szállásra), ezzel is akartam magamat edzeni a terepfutásaimra, ahol magammal kell vinnem a vizet, mint a tevének.
Az éjszaka hőmérséklete is nagyjából a nappalt idézte, mert különösen a településeken fel sem tűnt, hogy nem süt a nap. Egy-egy helyen megcsapott a hűvös, éjjeli bríz, akkor Hawaiin éreztem magamat – sötétben.

Sajnos, az utolsó pár kilométeren már fájni kezdtek a talpaim, gondolom, nem tett jót az egész napos ácsorgás a váltópontokon, illetve aszfalton sem futottam az utóbbi időben ennyit (éljen a terepfutás!). Így nem bántam 2 óra 49 perc után, hogy végre leváltanak.

Szerencsére a talpaim estére regenerálódtak, s ma reggel könyörtelen módon el is mentem egy alacsony pulzusost futni nem aszfalton. (Azért így írom, mert minimális aszfalt volt a távomban. Inkább föld, döngölt kavics és füves részen kocogtam a helyi tavacska körül minimális szintemelkedéssel.)

Csak azért, hogy magam is emlékezzem évek múlva, a kronológiai sorrendre és egy-két eseményére, röviden leírom az UB-s kalandunkat.

Pénteken munkából hamarabb távoztam, és otthon ebédeltem valami könnyűt (nem is vágytam komolyabb étekre). Néztem a Giro aznapi futamának elejét, olvasgattam, átgondoltam, mindent bepakoltam-e. Majd fél három után nem sokkal hívtak, hogy pár perc és felvesznek engem is. Lecuccoltam a ház mögé, és ott várakoztam a kisbuszra.
Négyen utaztunk benne a legközelebbi Mercedes szalonig, ahol kiderült, az idegesítő pittyegést nem tudják leállítani, és az okát sem tudják megfejteni hirtelenjében. Erre másfél órát vártunk. Szóval, csere-autónak kaptunk egy E osztályos limuzint. Ah, nem voltunk elszállva egy picit sem! Így menőzve, pity-puty lenn voltunk a Balatonon. Jó volt megtapasztalni, milyen, amikor 160 felett megy egy autó, és a saját hangomat is hallom. Talán ezért is tudtam (meg a klassz klíma miatt is) olyan jót aludni benne visszafele.

Szóval, leértünk a szállásra majdnem 8 órára, ahol már volt egy csapattársunk a párjával. Befutottak a többiek is (egy csapattárs a családjával másnap érkezett csak), így könnyen el tudtuk osztani a szobákat, ki melyikben fog aludni.

Még este elmentünk vacsorázni (én egy tojásos erőlevest ettem), ahol megbeszéltük azt is, hogyan logisztikázzuk egymást a váltópontokra. Többségünk csak egyszer futott, illetve nem ragaszkodott ahhoz (én), hogy visszamenjen a szállásra aludni. Fél tizenegy tájban értünk vissza a szálláshelyre, ahol még a többség folytatta a szervezkedést, én mentem aludni (4 órakor keltem aznap is).

Összességében jól aludtam. Hatkor keltem magamtól. Találtam egy sörös korsót, ami a reggeli hosszú kávémhoz kiváló volt. Jól bekávéztam, intéztem a reggeli szokásos ügyeimet, majd addig, míg a többiek fel nem keltek (kivéve a két elvetemült bringást, akik elmentek egy 56 km-t tekerni), olvastam.
A boltba csak azért mentem le a fiúk egy részével, hogy ne a szálláson ücsörögjek.

Szépen összekészültünk, még én is ittam egy isteni finom kávét (Frei kv mogyorós, frissen főzött), majd a csapat kivonult az aligai startközpontba. Ott túl sok mindent nem csináltunk a rajtig (bőven volt két óránk). Ki is ültünk a Balaton partjára. Aztán lassan a mi indulásunk is eljött.

A váltások szépen történtek. Az időjárás abban kedvezett, hogy nem volt nagyon erős a szél, és nem volt eső. Viszont volt meleg. Ha így nézzük, szerencsénk volt, hogy csak 6-7 órát kellett futnunk nappal a melegben. Nyilván, aki futott, az kevésbé érezte szerencsének.
Szépen haladtunk előre. Nem izgultam a futásom miatt, legfeljebb azért, hogy lekésem. A fejlámpám szuper, így kiderült, a sötét miatt sem kell aggódnom. Így is elég sokszor kikapcsoltam, mert volt közvilágítás.
A futásomról már írtam, de arról még nem, hogy újfent vállaltam a kalandunk FB közvetítését. Így a futásom alatt is bejelentkeztem kétszer. (még nem néztem vissza, de a késői időpont miatt szerintem más se látta.)

A futásom alatt beért egy szegedi fickó, aki szeret beszél(get)ni futás közben (én nem), és ahelyett, hogy az őt kísérő biciklissel társalgott volna, úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám, és engem szórakoztat. Szerencsére pár kilométer után jött egy frissítő pont, és ahogy később kiderült, hívta a természet is, így a következő 2-3 km-t nélküle futottam. Balatongyörök előtt már mellettem futott újra, de majd újabb társalkodót keresett magának a hátralévő egy kilométerre. Legalább nyulazott nekem.

Szóval, Balatongyörökön leváltottak. A kísérő autóba beültem, miután macskamosakodtam és átöltöztem. A lábfejeim fájtak. Jó volt pihentetni őket. Nem is mentem ki az autóból, csak a második megállásnál. Akkor le is nyújtottam (meg pisiltem, és két csigát a sötétben összetapostam).

Aludni csak egy kicsit tudtam egy jó órával később, mikor a Mercibe átültem (vissza az eredeti társaságomhoz!). Egy jó félórára elszundítottam. Ez feltöltött annyira, hogy bírtam a további gyűrődést. Még volt 65-70 km hátra és 4 futó.
Ránk virradt. Jó volt a hűvös idő, és végre a Balatont is láttam közelebbről.
Még mielőtt visszamentünk volna a versenyközpontba, hogy a célba beérkező társunkkal együtt befussunk közösen, még egy gyors zuhany és kávé erejéig betértünk a szállásunkra (Zamárdi).

Ami jellemezte az elmúlt egy napot, a várakozás. Mindig vártunk valakire, valamire. Most is ott ácsorogtunk majd egy órát a célban, és vártunk az utolsó etapot teljesítő társunkra. Nagyon szedte a lábát, és tényleg nem késett. Nagyon nem is haragudtunk volna érte, de szerintem senki sem bánta, hogy a várt időpontra érkezett. Fáradtak voltunk, s talán kicsit nyűgösek is, de ezt senki sem mutatta. Befutottunk együtt a versenyközpontba, a jelképes célba, és a nyakunkba akasztották a befutóérmet.

Még fotózkodtunk, nézelődtünk, majd irányba vettük a szállást. Lassan összeszedelőzködtünk, és indultunk is haza. A mi autónk még megállt egy közeli KFC-be. A három férfitársam az ott kapható étkek közül választott, és vittem magammal számomra ehetőt. Miután visszaültünk az autóba, elvesztettem a fonalat. Rendesen bealudtam, s csak arra emlékszem, hogy a fejemet igazgattam meg néha, hogy újra kényelmes legyen. Gödöllő magasságában ébredtem.
Még egy helyen megálltunk egy kicsit, hogy mozogjunk, pisiljünk, aztán már otthon is voltunk.

Ennyi alvással a két nap alatt nem csoda, hogy jót aludtam vasárnap éjjel.

Hát, röviden és tömören így telt el ez a májusi hétvége.