Hogy történik-e valami más is edzésen és futáson kívül az életemben? Persze, persze. Vannak gyermekeim, szüleim, könyveim és sorozatok.
Ja, és természetesen pasim.

A szüleimmel egyre jobban kijövök. Meghallgatom őket (külön-külön), néha én is beszélek. Járunk hozzájuk ebédelni, ha meghív Anyu, és volt már olyan is, hogy én hívtam meg őket (nagyobbik születésnapján).

A gyermekeim egyre nagyobbak, önállóbbak. Kezdik élni a saját életüket.
Szeretem őket és büszke vagyok rájuk.
Kamaszok, de igazából ezt észre sem veszem. Tény, hogy nem ülök a nyakukon, nem regulázom őket. Amennyire tudok, odafigyelek rájuk, legyen a tanulásról szó, vagy másról.
Igyekszem közös programokat szervezni velük, még ha csak egy moziba megyünk is el.
Még ragaszkodom a közös, egy hetes nyári utazáshoz, amit ha lehet, úgy szervezek és úgy tervezek meg, hogy őket is érdekelje, nekik is izgalmas, szórakoztató és érdekes legyen. Ez éven is megyünk. Repülőjegy megvéve, szállás foglalva (még nem fizetve), nagyjából összeírtam, mik a kötelező látnivalók. Már csak Stockholmpass-t kell vegyek mindhármunknak. Ez Londonnál bevált.

Az életem jelenlegi párjával a kis zökkenő után újra egyenesben vagyunk. Még mindig tudunk egymásnak adni (és elfogadni a másiktól), így ragaszkodunk egymáshoz. Mert mindig megtaláljuk a közös nevezőt, mert meg akarjuk. És a csókja még mindig le vesz a lábamról, és el sem tudom képzelni, hogy ne bújjak oda hozzá. És azt is mindig megállapítom: szeretem, mikor mellettem alszik.
Addig jó, míg a szeretem-pillanataink vannak többségben.

Könyvek vannak. A sorozatok mellett. Felváltva. Most éppen újra az angol történelem van porondon. A sorozatokból pedig kb. 7 db-ot nézek felváltva. Persze, online, nem tv-ben. És angol nyelven (olykor felirattal).

Elégedett vagyok? Ja, most igen.