Űgy tűnik, felkerekedik a fél ország, s megy valamerre ezen a négy nap. Én is, én is! A két ‘kőccel. Tegnap este rohamléptekben csomagoltam. Ránéztem először a nem túl nagy, húzható bőröndömre, majd a bepakolandó cuccokra. Aztán áldottam az eszem, hogy a költözésnél elhoztam a sport -, utazótáskákat. Természtesen a gyerekek holmijaival van tele a tatyó. Nekem csak éppen jutott benne hely. Emellett hozom még a kissé elnyűtt, kopottas hátizsákomat, amit még anno Angliában vettem. Jól kiszolgálja magát. Ja, és van egy szatyi is, amibe a Kedvesemnek szánt pulóvereket tettem. Máshova nem fért.

Sajnos, a kisebbik által preferált nagy könyvet (Mindennapra egy mese) otthon kellett hagynom, mert mikor ránéztem – még ezt is cipeljem?! -, a hajam égnek állt és elment a kedvem az élettől is. De azért néhány plüssállat be lett gyömöszkölve a táskába, a szatyiba. Ja, meg a Mazsolás könyveket is betettem. A gyógyszerekről nem is beszélve. Meg az új deo-stiftemről – soha nem kedveltem a stifteket, s ha jobban utána kérdezek, akkor nem is vettem volna meg -, ami legalább akkora, mint a kézfejem. Aztán még viszek egy csomó mindent…. Ehhez képest, amikor egyedül utazom, van nálam egy kisebb táskaszatyor.

Szóval, mindenki utazik. Még a volt férjem is. Valószínűleg a barátnőjével (ugyan ki mással?).