Más valaki gondolatai nyomán eltöprengtem egy kicsinykét, hogy mennyire vagyok, maradtam nő(ies).

Vajon mennyire meghatározó az, hogy külsőleg ezt hangsúlyozom-e vagy sem?

Tény, hogy nem festem magam (se hajamat, se arcomat, csak a körmeimet kb. félévben egyszer, majd lemosom, mert kopik), nem járok kozmetikushoz, manikűröshöz, csak félévente, évente fodrászhoz egy vágásra.
Nem hordok magassarkút, nőcis rucikat. Szoknyát, ruhát csak nyáron viselek, mert meleg van.
Az elegáns, csilivili ruháktól írtózom, persze, megnézem, talán tetszik is egyik-másik darab, de magamon már nem viselném el. Azt szoktam mondani, elértem azt a kort, amikor már elsődleges szempont számomra a kényelem. Ennyi már jár nekem.

Mi fontos nekem, ami a külsőmet illeti?

– az, hogy a számomra kényelmes és sportos ruha jól álljon, azaz alkatomhoz megfelelő legyen.
– szeretem a színes ruhákat, de mostanában feketét is bevállalok, ha lázadó hangulatomban vagyok.
– fontos, hogy a testem edzett legyen, és annak tűnjön, bár szerintem ez most nem igazán látszik rajtam. De amíg a párom vonzónak tart, addig egy szavam sincs, legfeljebb igyekszem megfelelni a saját elvárásaimnak.
– legyek ápolt, tiszta, ami nálam kimerül a mindennapi tisztálkodásban és a szükséges szőrtelenítésben (mert ugye ezt már megszoktam).
– ha úgy nézem, két mániám van: ha elmegyek itthonról, a szokásos nyaklánc-karkötő-gyűrű kombót felteszem. És még a kölnik, parfümök, amiknek ugyan én nem érzem illatukat, mert a tarkómra, a nyakam hátsó részére fújom őket, de úgy hiszem, hogy “öltöztetnek”.

És ami a belül lévő nőt illeti? Az vagyok-e?

Szerintem igen. Bár magamra vagyok utalva sok mindenben, így határozottabb és erősebb vagyok, mint sok évvel korábban. De a párom mellett már élvezem, hogy nő lehetek. Törekszem is rá. Engedem, hogy férfi legyen, azaz döntsön sok mindenben ő, legyen az ő akarata (addig míg én nem sérülök). Szeretem, ha úgy vezet engem az együtt töltött időben, mintha a táncparketten táncolnánk.
S nem engedem, hogy kitörjön belőlem feleslegesen a “házisárkány”. Mert hát tudok hisztis p… is lenni, mint a legtöbb nő.

Azt hiszem, ezen összegzés konklúziója az, hogy még NŐ vagyok, annak ellenére, hogy különösképpen nem törekszem a külsőt tekintve a nőiségem hangsúlyozására. Amíg így is kapok bókokat a páromon kívül más férfiaktól, addig nincs gond. Szerintem. A többi pedig már az “ízlések és pofonok” témája.