Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy komolyabb szexuális bántalmazás nem ért engem nőként. Se idegentől, se közeli hozzátartozótól, ismerőstől.

De én sem úszhattam meg azt, hogy ezt egy vadidegen megkísérelje.

Szerintem 16-18 éves körül lehettem, és csak a panelház pincéjébe küldött le Anyu valamiért. Egy fiatal férfi kódorgott a pincefolyosó környékén, soha nem láttam. Akkor még szabadon lehetett ki-bejárni a lépcsőházakba. A miénkbe is. Nagyon nem foglalkoztam vele, csak nyitottam a pinceajtót, és mentem be. Az meg lépett utánam, valami semleges dolgot még kérdezett is, és közben húzta maga mögött be az ajtót. Nekem ez a mozdulat jelentette azt, hogy “uzsgyi, kifele innen, bármi áron”. Az ajtót befelé húzó karja alatt kiiszkoltam, s csapot-papot otthagyva rohantam fel az emeletre, haza.

Anyunak mindent elmeséltem, s persze ő is felfogta rögtön a helyzet súlyosságát. Sokáig csak úgy eresztett le egyedül a pincébe, ha ő kinn állt a lépcsőházban, és folyamatosan kérdezgetett, minden rendben van-e.

Én pedig tanultam az esetből, s igyekszem nem kettesben maradni idegen férfiakkal, s még ismerőssel sem, ha nem akarok tőlük semmit.

Alapvetően barátságos embernek tartom magamat, bár olyat is hallottam vissza, hogy megközelíthetetlennek tűnök. De ez szerintem csak akkor igaz, ha számomra idegen helyen vagyok.

A férfiakat általában “emberként” kezelem, és ha kommunikálásra kerül a sor, barátságos hangot ütök meg, már ha nincs okom az ellenkezőjére.
Kerültem olyan helyzetbe párszor, hogy azt gondol(hat)ta az ismerős (vagy akár számomra barát) férfi, hogy én esetleg többet szeretnék tőle, vagy ő közeledett finoman felém, olyankor én a képzeletbeli és fizikai három lépés távolságot rögtön növeltem, és valamilyen módon kifejeztem, ez nem úgy van és lesz, ahogy gondolja. Kulturáltan megoldottuk a dolgot, és remélhetőleg senkiben nem maradt tüske.

Néha kellemetlen és nehéz lavírozni, hogy barátságos maradjak, de azt ne lehessen félreérteni, s meg tudjam a 3 lépés távolságot tartani.

Többnyire egyedül futok, akár a sötét reggeleken is (szerencsére, a legtöbb elmebeteg alszik olyankor). Azonban megnézem, merre járok, és inkább teszek egy nagy kanyart, ha nem bizalomgerjesztő az a közeg, ahol az utam vezetne.

Sokáig irigyeltem a férfiakat, mert simán mentek ki terepre futni, túrázni – egyedül. Akár ott is alszanak az erdő legelhagyatottabb részein. Az egyikük azzal nyugtatott, hogy előbb bántanak a város kellős közepén, mint a természetben. Ez kicsit több bátorságot adott, de jó pár évnek el kellett telni, hogy ki merészkedjek egyedül futni az erdőbe, vagy túrázni. Még azért most is biztonságosabbnak érzem, ha viszem a paprika sray-met, de elsősorban kóbor kutyák, vaddisznók ellen cipelem.

Szeretek nő lenni, de néha nem könnyű. De ez van. A bántás, a másik ember sérelmére elkövetett bármilyen erőszak pedig bármikor és bárhonnan jöhet.
Mindegy nő, lány- vagy fiúgyermek vagy, esetleg egy férfi: a NEM legyen mindig NEM.