Az elmúlt hetek történései…. kezdhetném így is eme bejegyzést.
De inkább úgy folytatom, hogy ijesztően gyorsan telik az idő. Már október van. Pedig még nem oly rég volt, hogy a nagy melegtől szenvedtem. Erre gyorsan átrágtuk magunkat szeptemberen, és vasárnap bele is kezdtünk az ősz első igazi hónapjában.
Hogy milyen volt szeptember? Melós, ahogy az elmúlt hónapok legtöbbje. De számomra leginkább a szeptember végén lefutott 32 km-es TT az, ami említésre méltó. Még nem jártam a Kaptárköveknél, és e táv alkalmával is csak ízelítőt kaptam belőle. Az utólag látott fotók alapján a hosszabb táv vitt a több látnivaló felé. De a maraton előtt már nem akartam egy 50-es etappal kifárasztani magamat, ezért maradtam a 30-nál. Pont elég volt. Az időjárás abban kedvezett, hogy nem esett ott, ahol éppen jártam. A felhős idő meg elfogadható volt.
Szóval, igyekeztem lazán venni a dolgot, de azért még is futni, ahol lehet és tudok. Eleinte még nem zavart, hogy vannak körülöttem emberek, azaz egymás kerülgetjük pár futó-, illetve túratárssal, vagy egymás mellett haladunk, de a Kövesdi kilátó környékén már kértem az égieket, hogy tegyék lehetővé az egyedül futást. Ez Várkút után valósult meg. Így az utolsó 9 km-en csak én voltam meg a természet. Kivétel persze mindig van. Ez volt az Eged-hegyről levezető tanösvény. Ugyanis pont arrajártamkor folyt a sherpa verseny, így szembe a meredek ösvényen felfelé kapaszkodó súlyos terhet cipelő mazochistákkal találkoztam. (Ki hogy szereti.)
A túra alatt sokszor nem tévedtem el. Kettő nagyobb elkanyarodásra emlékszem csak, és a noszvaji toporgásra (vajon merre találom a következő ellenőrző pontot). Ezen idő alatt vesztettem némi értékes időt, illetve fárasztottam magamat, de így is elégedett vagyok a teljesített idővel. De az tény, ha esetleg jövő tavasszal a terepfutó versenyen szándékozom indulni, melynek hosszabbik távja megegyezik kis eltéréssel ezzel az útvonallal, akkor még sokat és sokat kell futnom terepen. Futható a pálya (nincs nagy és erős szintemelkedés), de ha nem az utolsók között akarok beérni a célban, akkor erősödnöm kell.
A célba beérve nem sokáig maradtam, mert persze a délutánomat már megterveztem. Gyorsan átvettem a száraz felsőt, pulóvert, kocsiba ültem, majd esőben hazagurultam. Elintézve a dolgaimat, az estét és éjszakát már a páromnál töltöttem – egyedül, ugyanis ő dolgozott. Így másnap reggel, vasárnap, az otthonában vártam hazaértét.
A vasárnapunk fullos volt. Mountainbike verseny volt helyben, és ott segítkeztünk. A párom később még versenyzett is. Én a frissítő pultnál töltöttem a poharakat, vágtam az almákat és banánokat, etettem az arra járó versenyzőket (gyereket, felnőttet) és a hozzátartozókat, azaz megtapasztaltam, milyen a másik oldalon lenni. Jó. Szerintem, amennyiben lesz lehetőségem, futóversenyre is elmegyek majd a frissítő asztal mögé.
Ami legközelebb nagyobb esemény lesz számomra, az a jövő hétvégi maraton. Aszfaltos ezúttal. Ami kihívás lesz, hogy olyan idővel lefussam, amit célként kitűztem. Akarat, elszántság megvan, a többi pedig majd alakul.