Eltelt a második szabadságos hetem is. Egy kerékpárral, görgővel gazdagabban, ennek folyományaként pár forinttal kevesebbel a bankszámlámon, sok láblógatással és egy könyv elolvasásával vagyok előrébb. És persze futottam emellett összesen 48,4 km-t, ami ugyan nem sok. De itthon 3 reggel is edzettem, illetve egy este kipróbáltam 18 km-en a bringát (akkor még terepes gumival).

Ebből a hétből a tegnapi napot, meg a múlt hétfőt tudom kiemelni. Mert ugye akkor a párommal voltam együtt. De mivel a tegnap alig múlt el (ráadásul egy szűk órája köszöntünk el egymástól), ez a találkozásunk a frissebb élmény.

Nem tudom, mi történt vele az elmúlt napokban, de most olyan volt, mint ahogy szeretem kettőnket. Mert ezen rövid idő alatt, mikor együtt vagyunk, ezt szeretném átélni. Mint egy kicsiny sziget, ahol csak ketten vagyunk, még akkor is, ha éppen társaságban. Egyszerűen érezzük jól magunkat, szeressük egymást és kész.

Összebújások, egymáson csüngés, simogatások, érintések. Lehet, mind illúzió, de valamiért ezt Vele nagyon szeretem. Olyankor is, mikor dühös vagyok rá, arra vágyom, hogy megöleljen. Hogy ezt miért pont Ő váltja ki belőlem, nem tudom. Nem is firtatom. Az a lényeg, hogy szeretem. S addig jó, amíg így van.