Tegnap este baleset ért. A kisebbik gyerkőc fürdőzött. Szokása szerint kicsapkodta a kádból a vizet. Persze, minden alkalommal elmondom neki, hogy ez azért nem jó dolog, mert elcsúzhatunk, stb. Bár feltöröltem a vizet a járólapról, de úgy látszik, hiába. A papucsom így is csúszott. Emeltem volna ki a kádból a törölközővel, erre a lábam, putty, ki alólam, én bedőltem a kádba, a gyerek meg jól bevágta a fejét a kád másik szélébe, mikor “visszaesett”. Szegénytől nem tudtam hogyan kérjek bocsánatot, mivel előtte éppen összekaptunk azon, hogy én benn legyek-e fürdőszobában vagy sem. Attól tartottam, hogy azt hiszi, direkt ejtettem vissza a kádba .  

El kezdtem sírni, puszilgattam, és kértem, ne haragudjon, nem direkt volt.  

A gyerek hátra fordult és ő is elkezdett bömbölni, és azt kiabálta: Anya, ne sírj! Anya, ne sírj! 

Én nem tudtam, hirtelen, hogy nevessek-e a helyzet abszurditásán, vagy meghatódva tovább sírjak. 

Inkább az előbbi mellett döntöttem, hogy szegény babócát megnyugtassam. Hát ilyen az én kisebbikem. 🙂