Pár éve felvetődött egy-két ismerős társaságában, ki mit tenne, ha megtudná, ezen életéből már csak egy hónap van hátra. Ezt a történetet, az akkori válaszokat itt, a blogban meg is örökítettem. (Lehet, vissza tudnám keresni, már csak azért is, hogy kíváncsi legyek saját gondolataimra, de most nem teszem.)

Szóval, tegnap feltettem újra a kérdést. Neki is és magamnak is.

A saját válaszomon jobban meglepődtem. Most Ő a legfontosabb férfi az életemben. Megadja mindazt, amit perpill szeretnék egy férfitől. Érzelmileg is kötődöm hozzá, de tény, hogy ez a rövid pár hét, hónap még nem írta felül azt az elképzelést, hogy mit tennék akkor, ha hamarosan el kellene hagynom e földi testet.

Mi volt a válaszom? Először is az, hogy a maradék egy hónapot a szeretteimmel töltöm: gyerekeimmel, szüleimmel, testvéremékkel. Mert ők számítanak leginkább. És még hozzátettem: egy személyt felkeresnék, aki sok éve fontos számomra.

Nem szoktam senki hiányát érezni, de nála igen. Néha, ha nem kontrollálnám az érzést, feltörne belőlem a fájdalmas kérdés: miért nem lehet része az életemnek.
Hiányzik, hogy láthassam, hogy beszélgessek vele. Az, hogy tudjam, mellettem van még akár csak egy barátként is (bár ez az, ami legkevésbé menne számunkra).

Már sok évvel ezelőtt elfogadtam, hogy az útjaink csak ritkán keresztezik egymást, és mindketten más mellett töltjük be férfi és női szerepünket, és mást igyekszünk boldoggá tenni létezésünkkel, jelenlétünkkel.
És lehet, furán hangzik: nekem csak az a fontos, hogy tudjam, boldog abban az életében. Ha nélkülem, akkor nélkülem. Élje az életét a lehető legteljesebben, hozza ki belőle a legtöbbet, és szeresse azokat, akik vele, mellette vannak. Én is ugyanezt igyekszem tenni a saját életembe.

Ezért sincs lelkiismeret furdalásom a jelenlegi párom felé. És amilyen szerencsés vagyok, a fenti gondolatokat megoszthattam vele anélkül, hogy Neki fájdalmat okozhattam volna. Ő már “elvesztett” egyszer (kétszer?) engem. Tudja, milyen az, mikor engem mással lát, és tudja azt is, milyen az, mikor Vele vagyok, hozzátartozom. A felém irányuló szeretete tartalmazza azt a tudatot, hogy bármikor újra “elveszthet”. (És ez vica verse érvényes.)
Ezért is fordítjuk 100 % figyelmünket egymásra, mikor együtt vagyunk.

Zárásként az a szó jut eszembe: elfogadás.