Péntek. Kissé borús napra ébredtünk. Első utunk az utca végi Tescoba vezetett, mert az újonnan vásárolt esernyőm egyik alkatrésze seperc alatt megadta magát előző nap. A customer service-ben álló hölgy megjegyezte látva az ernyőből lógó fémrudat, hogy “rubbish”, majd kérdezte, cserét szeretnék-e vagy pénzt. Mondtam, hogy inkább egy másikat, mivel eshet még az eső (ezt jól is tettem). Így már az új esernyővel folytattuk az utunkat.

Aznapra két fix programot terveztem: London Eye és Madam Tussaud’s viaszmúzeuma. Kombinált jegyet vettem, mert így olcsóbb volt. Először a viaszbábúkat akartuk megnézni, viszont ott közölték velünk, a másik létesítménynél kell átvennünk mindkét helyre a jegyeket. Kissé csüggedt képet vágtam, majd mondtam a gyermekeimnek, hátraarc! – irány az óriáskerék.
Ott, azon kívül, hogy volt ingyen wifi, az a mázlink volt, hogy nem kellett várnunk a délutánra, amikorra is foglaltam a helyet, hogy beszállhassunk az egyik kabinba, hanem azonnal beállhattunk a nem túl hosszú sorba. Hamarosan már az egyik “szemből” fotóztuk a város látképét. Lassan haladt a kerék forgása, s úgy érezhette az ember, hogy talán ott marad örökre (és a látvány kárpótolt volna), viszont egyszer csak azt vettük észre, hogy már a legtetején vagyunk, majd elhangzik, szálljunk ki (vigyázzunk a “gap”-re).

Miután kiwifizte magát az ifjúság, elmetróztunk a Big Ben-hez, Parlamenthez. Elsétáltunk a Downing Street mellett, egészen az Admiral Archig. Lefotóztam The Mall-t és a távolban feltűnő palotát. Megebédeltünk a St. James’s parkban, mert nosztalgiázni szerettem volna. Itt kisütött a nap, a kisebbik bánatára.
Nem maradhatott ki a Buckingham Palace (Palota) kerítésen kívüli megtekintése, s úgy gondoltam, ki nem hagyható a Green Park sem. Úgy látszik, a kisebbik gyermekem meg azt tartotta kihagyhatatlannak, hogy a napi nyígását rám borítsa (“minek megyünk még egy parkba?”, “miért nem metrózunk?”, “dögunalmas ez a London”, stb.)
Átvágva a parkon a legközelebbi metrómegállóból a Piccadilly Circus-ig utaztunk, hátha ez hatással lesz kölykeimre. Meg ahogy én elképzeltem!
De a kisebbikem átértékelte az időt és annak eltöltését. Magától döntött úgy, hogy a viaszmúzeumig gyalog jutunk el innen a térről. Igaz, a sebesség nem éppen a sétának illet be, de legalább gyalogoltunk. Később kiderült, azért választotta a két lábon való közlekedést, mert így jobban telik az idő, és legalább nem fér a napba több látványosság megtekintése. Furfangos a gyerek!

Gyönyörű napos időben megérkeztünk a Madam Tussaud múzeumához. Kíváncsi voltam, milyen lesz az ismert emberek másolataiból a felhozatal. Vajon ott lesznek-e a kedvenceim? Kicsit csalódottan sétáltam végig a múzeumon keresztül. Nekem már ott volt összehasonlítási alapként a párizsi viaszbábú gyűjtemény, így gondoltam, valami hasonló lesz. Nos, lehet, hogy emlékeim csalnak meg, de sokkal nagyobbra emlékszem, ami a párizsi területét illeti. És talán bővebb is volt a kiállított bábuk száma. Igaz, itt, Londonban kisvonat is volt, meg 4D-s rövid mozi is. Külön befizettünk a Star Wars kiállításra is.
Szóval, meglehetősen gyorsan végeztünk. Csak azon hírességek másolatával fotózkodtam vagy készítettem róluk képet, akiket valamire tartok (pl. Swarzie, Bruce Willis – vele Párizsban is egymásra mosolyogtunk -, Diana hercegnő, Hugh Jackmann).

A napot megint a sarki Tescoban zártuk.